Brabiák   1. Lope de Vega a halálos ágyán megvallotta, hogy sohasem szerette Dantét, a légszomjjal küszködő Goethe több fényt követelt, Voltaire cinikusan megjegyezte, hogy már érzi a pokol tüzeit, a trafalgári tengeri csatában haldokló Nelson pedig felszólította hajójának kapitányát, Hardyt, hogy csókolja meg. Brabiák István arra kérte a családját, hogy kapcsolják ki a rádiót. - A rádiót? - kérdezte bambán Liza asszony, és könny futotta el a szemét. A gyerekek feszengtek, a nagyobbik lány, akinek már az eljegyzése is megvolt, heves zokogásban tört ki. Brabiák mindezt nem hallotta. Már másfelé járt. Óriási, magányos tereken szaladt, a Nap messziről tűzött felé a néma égből.   2. Brabiáknak mostoha gyermekkora volt, falun nőtt föl, és csak hírből ismerte a rádiót, amíg egy amatőröknek készített szakkönyvből el nem készítette első detektoros vevőkészülékét. Attól kezdve minden szabadidejét a rádióhallgatással töltötte, két és fél méteres drótantennáját minden elképzelhető helyre felvitte, hogy kitapasztalja, hol a legjobb a vétel. A cseresznyefán volt a legjobb a vétel. Át lehetett onnan látni a szomszéd telekre, ahol reggelenként egy fiatal lány mosakodott az udvaron, pontban hat órakor fehéren és csupaszon kirohant, ledobta a dézsa mellé a törülközőjét, és a hidegtől görnyedve lemosdott a kútnál. Brabiák minden reggel ott ült a cseresznyefán, és később már elég volt bekapcsolnia a rádiót, és máris maga előtt látta a meztelen, tizenhárom éves lányt. Később csöves rádiót vett, és elcsábította Zsuzsit - így nevezték a tisztaságmániás fruskát -, akinek olyan szépséges barna szeme volt, hogy Brabiák egy időben abbahagyta a gyűjtést a világvevőre, és Zsuzsikának vásárolt mindenfélét. Esténként gyakran feküdtek a pajta előtt a szalmán, a fülükön fejhallgató, és nézték a csillagokat. Zsuzsika a dalokat próbálta dúdolgatni, amiket a rádióban hallott, de sohasem járt sikerrel. Ezen is csak nevettek. Össze akartak házasodni, de Brabiák meggondolta a dolgot, és a jegygyűrűk helyett megvette a világvevőt. Zsuzsika sírva hagyta ott. Brabiákot az egész falu hülyének tartotta, mert Zsuzsika akkorra már gyönyörű lánnyá cseperedett, bomlottak érte a férfiak. De Brabiák nem akarta többé léhaságokkal tölteni az idejét. Pestre ment elektroműszerésznek. Innentől kezdve szép élete volt Brabiáknak. Ha lett volna naplója, ilyesmiket írt volna bele: "Ma láttam életem első tranzisztoros rádióját. Borzongató belegondolni, milyen apró, és mégis milyen sokra képes! Karácsonyra mindenképpen meglepem magam vele!", "Csodálatos napom volt, olvastam, hogy Nyugaton megkezdték a sztereó rádiózást. Elhatároztam, hogy vevőkészülékemet átépítem én is sztereóra!", "Szereztem egy másfél méter hosszú ferritrudat. Megépítem a tökéletes antennát!" Brabiák mindig is bogaras maradt. Huszonötödik születésnapján azt álmodta, hogy lakása valamennyi rádiója kergetni kezdi a szobában. Brabiák hatalmas antennával védekezett, de a rádiók egyre veszettebbül bömböltek. Minden rádió külön adót sugárzott, iszonytató hangosan üvöltöttek a maga építette hangfalak. Brabiák forrasztóón-kötegeket, pákákat, rádiócsöveket, mágneseket vágott hozzájuk. A legnagyobb rádiók már a nadrágját marcangolták. Szerencsére ekkor felriadt, mert volt egy óraművel egybeépített rádiója, mely minden reggel a hírekkel ébresztette. Brabiák még aznap szabadságot vett ki, leutazott a Balatonra, megismerkedett Lizával, a gépírónővel, és két hét múlva összeházasodtak. Brabiák a nőhöz költözött, és hirtelen elhatározással minden kacatát egy másik amatőrnek ajándékozta, akivel akkoriban összejártak. Egy nap, amikor egyedül volt a lakásban - a kínzó csöndben, mert rádiót nem hallgatott -, eszébe jutott Zsuzsika. Az egyik reggel a lány észrevette, hogy leskelődik, és sikoltozni kezdett. Brabiák rémülten leugrott a fáról, berohant, bezárkózott a szobába, és fejét a párnája alá szorítva a lány nevét motyogta. Nem akart Zsuzsika szeme elé kerülni, de találkoztak az iskola előtt. Mind a ketten elvörösödtek, a lány el akart futni, de a fiú nem engedte, utánament. Később odaajándékozta neki a detektoros rádiót. Akkor a lány már régen nem haragudott. Brabiák azt gondolta, otthagyja Lizát, megmondja neki, elkapkodták az esküvőt, megkeresi Zsuzsát, és minden más lesz, egészen más, mint eddig. De Liza kedves volt, Brabiák pedig gyáva és szelíd. Néhány hétig nem tudta, mit tegyen, aztán egy nap elromlott a telefon, és a férfi lement a pincébe, és barkácsolni kezdett. Attól kezdve, ha hazajött, rögtön levonult a pincébe, és szerelt. Kihangosította a telefont, erősítőt épített a gyerekeinek, és visszatért régi szerelméhez, a rádiószereléshez. Amikor az újságból tudomást szerzett a távközlési műhold fellövéséről, egész éjszaka nem tudott aludni. Az első parabolaantenna-tulajdonosok közé tartozott, és hamarosan ő maga is vállalta műholdvevők felszerelését. Egyre inkább csak a munkájának élt, meg a gyerekeinek. Mind a kettő lány lett.   3. Egyszer kertvárosi megbízást kapott. A ház tetejére kellett felszerelnie egy dupla vevőfejes antennát. - Milyen gyorsan ideért - nevetett rá a háziasszony, és beengedte a kapun. Negyven körüli nő volt. Megmutatta neki a padlásfeljárót. - De szét ne nézzen fönt! Szörnyű rendetlenség van. Brabiák zavartan szabadkozott, és eltűnt a padláson. Hamarosan már a tetőn dolgozott. Egy már meglévő antenna rúdjára kellett felszerelnie a korongot. Munka közben egy pillanatra lenézett a kertbe. Az asszony odalent éppen teregetett, és a rádiót hallgatta. Virágmintás ruhában volt. A ruha rásimult a testére, nagy melleire. - Megy a munka, mester úr? - kiáltott fel neki. Brabiák nem válaszolt. Amikor végzett, az asszony kávéval várta a létra aljánál. A spejzból lehetett felmenni a padlásra, és a spejz kicsi volt. Ahogy a férfi lelépett a létráról, a nő szinte a falhoz szorította. Az ajkai elnyíltak, és a férfi arcába lihegett. - Hány cukorral kéri.? - Kettővel - mondta Brabiák, és mellkasát a nő feszes melléhez nyomta. Gyorsan történt minden. Az overallját lekávézta, a nőt a szeretőjévé tette. Évek óta a legszebb napja volt.   4. Negyvenéves korában Brabiák rákapott az olvasásra. A tudományos-fantasztikus könyveket szerette, Lemért, Arthur C. Clarkért, Asimovért és Bradburyért lelkesedett, de azt is elhatározta, hogy végigolvassa a házban található összes Jókait. A pincében berendezett magának egy kis olvasótermet asztalkával, fotellal, lámpával és egy öreg hűtőszekrénnyel, amelyben mindig volt hideg sör és ropogós libatöpörtyű. Éjszaka sokáig itt olvasott, ilyenkor egy kopott priccsen aludt a kazán mellett. A felesége utálta a különcködést, de a gyerekei, Ilka és a kisebbik lány, akit Brabiák kérésére Zsuzsának neveztek, órákat töltöttek vele a pincében. Már gimnazisták voltak, az egyik tizenhét, a másik tizenöt éves. Brabiák ekkoriban ismét a rádiómentes időszakát élte, jó embernek érezte magát, aki ugyan megcsalja a feleségét, a gyerekeit viszont nagyon szereti. A baj akkor történt, amikor Ilka szerelmes lett. A fiútól magnókazettát kapott a születésnapjára, de nem tudta meghallgatni, mert már évek óta rossz volt a családi magnó. Brabiák úgy kerülgette a magnót, akár a mérges kígyót, mert a magnó egybe volt építve a rádióval. De a lánya kérésének nem mondhatott ellent.: egyik délután levitte magával a magnót a pincébe, és munkához látott. Amikor elkészült, letette az asztalra, és elégedetten nézegette. Mosolygott ostobaságán, hogy ennyire félt egy élettelen szerkezettől. Mit árthat neki egy rádió? Leírhatatlan fölényt érzett, a gondolkodó ember fölényét az ostoba gép felett, ami csak eszköze lehet bármiféle cselekedetnek, de célja sohasem. Hogy fölényét bizonyítsa, bekapcsolta a rádiót, és ráérősen tekergetni kezdte az állomáskereső gombját. Gyermekkorának slágereit adták az egyik adón. Brabiák elérzékenyülten dőlt hátra a fotelban. Nem értette, miért félt; rádiót hallgatni olyan csodálatos és megfoghatatlan, akár a szerelem, akár a halál, mint minden, ami messziről, rejtélyes utakon érkezik el hozzánk, és nem tudni, mi vagyunk az övé vagy ő a miénk.   5. Brabiák másnap vásárolt egy első osztályú sztereó rádiót mozdítható hangfalakkal, és levitte a pincébe. Hamarosan vett egy óriási világvevőt, melyhez annyi tartozék járt, hogy az utóbbi években a pincébe lehordott könyveket most visszacipelte a lakásba. Elhalasztotta egy időre a Jókai-összes elolvasását, Lemet pedig családja megrökönyödésére "szerencsétlen fantasztá"-nak nevezte. Brabiák életének utolsó hónapjaiban ismét visszazuhant abba az állapotba, melyben gyermekkorát és fiatalságát töltötte. Éjjel-nappal barkácsolt és rádiózott, a régi barátjától visszaszerzett néhány kacatot a házassága előtti időkből, és egy hét nyomozás után rátalált Zsuzsira, ifjúsága szerelmére. Szegeden dolgozott pénzügyi előadóként. Megittak egy kávét a Virág cukrászdában, aztán békében elváltak anélkül, hogy bármi történt volna. Brabiák a találkozást követő éjszakán nyugtalanul aludt, többször felriadt, egyszer sírógörcs jött rá. Hajnalban levelet írt Zsuzsának, de nem küldte el. Délelőtt telefonáltak, hogy egy külvárosi kerületben parabolát kell felszerelnie. Szokatlan hosszan búcsúzott feleségétől és lányaitól, aztán kezébe vette kedvenc rádióját, és beült az autójába. A megrendelő idősebb házaspár volt. Brabiák kezet fogott velük, bemutatkozott, és megivott egy erős kávét. Aztán felvette a fejére a rádió fülhallgatóját, és eltűnt a padlásfeljáró apró nyílásában. Biztosan lépkedett a cserepeken, soha nem használt kötelet, érzéke volt a szakmának ehhez a részéhez is. Miután felszerelte a tányért, nem jött le rögtön a tetőről, hanem elnézett a város felé. Az antennákat nézte. Emberi karok, melyek belemarkolnak az égbe. Ez jutott az eszébe, aztán egészen felhangosította a rádió fejhallgatóját, és elrugaszkodott a cserepekről.